Nora's Diaries

Glamour-napok kívánságlista – 2015. ősz

A születésnapi lista óta nem volt ilyen jellegű bejegyzés a blogon, pedig szorgosan gyűjtögetem azokat a darabokat, amelyeket szeretnék magaménak tudni. A Glamour-napokra nem vagyok rákattanva, talán 1-2 alkalommal vettem részt rajta, de idén tudatosan felkészültem már és kigyűjtöttem azokat, amiket szeretnék megvenni a kuponok felhasználásával. Nem lesz hosszú a lista, tényleg csak a szükséges dolgokat szeretném megvenni, remélem nem fogok elcsábulni. Ha a képekre kattintatok, eljuttok az eredeti “lelőhelyekre”.

Ez most nem egy “nyálcsoris” lista lesz, jelzem előre. 😀 Most az egyszer tényleg azok a dolgok kerültek fel a listámra, amiket használni is fogok vagy éppen elfogytak már.

 

Műszaki holmik

Mivel rég volt már ilyen hosszú a sörényem, így ideje volt hajszárítót váltanom. A régi kis teljesítményű volt, már nem elég a hajamnak, így a húgomnál landolt, magamnak pedig a kuponok segítségével szeretnék újat venni. Mivel az Euronicsban, a Tescoban és a Media Marktban is lesz beváltható kupon szépségápolási termékekre, így valahol biztosan megtalálom, amit kinéztem – ő(ke)t.

REMINGTON-D5220-hajszárító

 

REMINGTON-D-3010-hajszárító

Kuponnal szuper kedvező az áruk, bár inkább az utóbbi felé hajlok, hiszen a teljesítménye elég és jóval olcsóbb is, remélem találni is fogok majd.

A hajvasalóval is ez a helyzet. Ugyan egyenes a hajam, de sokkal szebben mutat kivasalva, illetve néhány hete hajlamos a nagyobb hullámokra, valamint göndörítésre is szuperül használható egy hajvasaló, így ebből is benevezek egy újra.

Itt már nehezebb a döntés, szerintem csak az üzletben születik majd végső döntés, de ennek örülnék, az biztos.

fee_786_587_pngEgyébként valakinek van ilyen? Szívesen venném a véleményét!

 

 

Kozmetikumok, szépségápolás

Nem sok dolgot szedtem össze, de ezek azok, amikre mindenképp szükségem is van.

Arctisztítóból eredetileg EZT terveztem újra vásárolni, de ha fél áron van lehetőségem kipróbálni egy újat…miért ne? Remélem be fog válni ez a Nivea darab is.

Nivea aqua effect arclemosó zselé 150ml

A púdereim kezdik a végüket járni, így böngészésbe kezdtem a sminkes márkák kuponjai között is. Mivel a Rimmel Stay matte púderét nagyon szeretem, csak a téli színemhez eléggé sötét a jelenlegi árnyalatom, így be fogok szerezni egy világosabbat belőle, hiszen tökéletesen működik.

rimmel

 

Szemhéjpúderek terén szeretnék ősziesebb színeket is beszerezni, eléggé egyhangú a készletem, így ez ügyben is szétnéztem a rossmann oldalán. A Catrice Absolute palettáival szemezek egy ideje, de a tartósságukról nem sok jót hallottam, így még vacillálok a dolgon. A Rose palettát pedig szívesen elfogadnám…

catrice

 

Szeretnék lecsapni néhány essence ecsetre is, mert amiket eddig megszereztem a márkától, tökéletesen beváltak!

 

Úgy érzem ideje kipróbálni az első! szárazsamponom, ami nem lehet más, csak Batiste, annyi jót hallottam/olvastam már róluk. Remélem szembe jön majd velem és sikerül megfelelőt találnom. Nagyon kíváncsi vagyok rá, így mindenképp haza fog jönni velem egy.

batiste

Szeretnék egy pihe-puha kockás sálat is. A New Yorkerben tetszett egy, de teljes áron nem szerettem volna elhozni, 20% minusszal megpróbálok megbarátkozni velem, mert már tavaly is szerettem volna egy ilyen darabot.

sál1

Ezek lettek volna azok a dolgok, amiket mindenképpen meg szeretnék vásárolni a Glamour-napok alatt. Remélem minden meg is lesz és a plusz holmi sem lesz túl sok, nem akarok költekezni nagyon.

Ha valakinek van valamiről tapasztalata, az írja meg bátran!  Ki mit tervez mindenképp beszerezni a shopping-hétvégén?:)

Ha tetszett a bejegyzés látogass el a blog Facebook oldalára is, valamint kövesd bloglovin'-on, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről sem. Ha az életembe pillantanál be, kövess Instagramon!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!